2018. február 17., szombat

Angol regény II


A majdnem valós idejű Angol regény folytatódik.
Előzmények : https://brunnerline.blogspot.hu/2018/01/ez-egy-valos-ideju-folytatasos-angol.html
( kövesse a linkeket)

9:16 ( szombat reggel)

Éva a fogdán ébredt.Körülnézett hárman voltak még rajta kívül a cellában, három nő. Az ágyuk szélén ültek és nézték őt. Az egyikük fésülködött, hosszú fekete hajában húzta a fésűt, újra és újra. A másik, egy vénasszony, kopott ruhában,  az ölébe ejtett kézzel ült, fogatlan szája szélét rágta. A harmadik szúrósan nézett Évára. A lányt elöntötte a rémület, felugrott az ágyról, az ajtóhoz rohant és dörömbölni kezdett: - Engedjenek ki, engedjenek ki! Sokszor elmondta, egészen addig kiabált amíg a hangja el nem veszett. Az egyik nő, a fogatlan öregasszony, odalépett hozzá, megfogta a vállát, és visszavezette a priccshez, ott leültette, ugyanazzal a mozdulattal simította át Éva ruháját a vállától a mellén keresztül, egészen a nadrág széléig. - Zigaretten? - kérdezte - Nein zigaretten?  Éva elhúzódott, megrázta a fejét, nem nincs cigarettája. Dermedten ült a priccsen, nem gondolkodott, nem nézett senkire, azt hitte menten meghal. A zárkában a szag kezdett sűrűsödni, éjszaka még volt egy kis mozgás, amikor hozták vitték őket, kihallgatásra, ujjlenyomatvételre, de hajnali négy óta nem jött senki. A fűtés dolgozott, az ablak magasan volt, és nem is volt nyitható. Áporodott test szag keveredett a  kiszellőztethetetlen doh szaggal, ami a régi épület vastag falaiból áradt. Talán pincében lehetnek, Éva nem tudta megítélni. Éjszaka, amikor hozták vitték egyik szobából a másikba,  elveszítette a tájékozódó képességét.  A fűtőtest egy hengeres bordázott csőrendszer, az ablak alatti falon a cella végében volt. Egy törölköző száradt rajta. Éva egy fél óra múlva mert csak felnézni, nem változott a kép, a három másik nő ugyancsak az ágyaik szélén ültek, a fekete hajú még mindig fésülte hosszú haját. A zárkában ez a négy ágy volt, egy asztal, a falhoz rögzítve, két ülőke, az egyiken lavór, a lavórban  koszos víz. A zárka végén elfüggönyözött rész. A vasajtó szürkén és tömören állta el a kivezető utat, nem juthat át rajta senki, még a gondoltat sem. Éva hosszan sírt. Nem értette, hogyan kerülhetett ebbe a helyzetbe. Megpróbálta felidézni az estét, valami menekülő út kell, hogy legyen.


11:03

https://www.facebook.com/notes/brunner-tam%C3%A1s/angol-reg%C3%A9ny-ii/1374692385969330/
( a link biztonságos, az FB-re visz, a történet folytatásához :) )



11:04



Jacek a járműről az útra lépett. Hátában egy  szúrós tekintet, a jegyellenőr. Jaceknek bérlete volt, így hát nem sokat törődött vele, a mellőzést érezve a jegyellenőr indulatba jött. Leszállította volna a férfit nyomban a  villamosról, de annak bérlete lévé mégsem tehette meg. Így csak szúrósan nézte, amikor az a járdára lépett. Jacek a járdán sietve haladt tovább, hogy Évát meglelje, amilyen hamar csak lehet. A következő villamosra ugrott fel, mikor észrevette a lányt az ablaknál, ahogyan az orrát az üveghez nyomta. Remélte , hogy figyelve az utat, meglátja a lány karcsú alakját, felismeri majd, és találkozhatnak ma még. Amikor leszállt, gondolta, ez az a hely ahol megtalálja Évát, sietve haladt, a tömeg szétvált előtte, lökdösődött és iparkodott előre. Egyszerre megtorpant, reményvesztetten állt meg. Hogyan is találhatná meg a lányt, ebben a zsibongó tömegben, azt sem tudja , hol szállt le, merre is indult tovább. Megállt Jacek és cigarettára gyújtott, régi rossz szokása  ez, nem tudott felhagyni vele, bár nagyon nem is próbálkozott. Úgy vélte, az lesz, aminek lennie kell, ha eszik, ha iszik, ha dohányzik, ha nem alszik éjszakákon át , és ez árt neki, majd abba hagyja a tudattalanja, majd az segít neki. Téblábolt ott, egy kirakat előtt álldogált. A kirakatban rókaprém kabátok, sapkák és más fejfedők sorban. Jacek mindig hajadon-főtten járt, fekete sűrű haja megvédte széltől esőtől naptól. Harmincegy éves korára még csak nem is ritkul -kopott, nem őszült. Úgy vélte ez az egy amire büszke lehet, harmincegy éves korára, alig is másra. Állsása volt ugyan , és reménye egy filmre, szétszórt forgatókönyve átázott lapjai biztatták. Körbenézett ott, és nem tudta elkerülni Firka tekintetét. Régi jó barátja volt, még az egyetemről. idejött és beszélgetni kezdett. Jacek kevéssé figyelte, szívesen lerázta volna, de egy sörre mindenképpen el kellett mennie vele, ragaszkodott hozzá, így mondta, ragaszkodom hozz,  és nem lehetett kitérni. Amíg söröztek, és Firka beszélt, Jacek gondolkodott hogyan is legyen tovább. Egyszerre elköszönt, Firkát faképnél hagyta, elindult, este lett sötét, és kevesebb ember az utcán. A mozinál megállt, és látta, hogy két rendőr karjánál fogva vezeti Évát egy rohamkocsihoz. Megdermedt, indult is, nem is a lányhoz. A kocsi elment, és ő egy ottmaradt rendőrtől kérdezte hová is vitték a foglyot. Megmondta, nem titkolódzott, nagy fogás egy hírhedt  dielrt kaptak el. Így mondta nagy fogás. Jacek elindult a kapitányság felé. Kiszabadítom, ha addig élek is - gondolta. Majd megriadt a  szertelen gondolatától, de útját folytatta mégis. Hajnalig ott állt a rendőrség előtt. Évát nem látta, és szája keserű lett ez elszívott sok dohánytól.

11:01 ( vasárnap )

Éjszakai kihallgatást csak a legszükségesebb esetben lehet tartani. Ha valakit tetten érnek, akkor a kihallgatását azonnal meg kell ejteni. Évát  két rendőrtiszt hallgatta ki, egy szűk irodában. Egyikük a számítógép előtt ült, a másik egy félrehúzott széken. Éva - bilinccsel a kezén - az asztallal szemben. A tolmács, egy magas nő, kosztümben, tőle balra egy másik széken. Az irodában a falon egy céltábla volt a falon, egy olyan egész alakos céltábla, amire az éves rendes lőgyakorlatot végzik a rendőrök. Ez egy papírlap, ember forma, van feje, van keze, törzse. Két helyen számozott karikák, az egyik a fején, a másik a szív tájékon , már ha ember lenne, de persze ez csak egy papir alak. A fej résznél egy fénykép volt beragasztva. Ki lehet - gondolta Éva. A rendőr kérdezett, a tolmács  fordított Éva válaszolt. - Ismeri? - Nem. - Honnan ismeri? - Nem ismerem. - Mikor találkoztak korábban? - Nem találkoztunk. - Mikor beszélték meg az akciót? - Nem beszéltük meg. - Ha sikeres az ügylet, hogyan osztoztak volna? - Nem osztoztunk volna. - Minden az övé ? Maga előre megkapta? - Nem ismerem azt a férfit. - Mikor érkezett az országba? - Egy hete. - Hol volt ebben az egy hétben, hol lakott? - Kórházban voltam. - Kezelték ott kábítószerrel? - Nem, nem tudok róla. - Lehet, hogy kezelték? - Haza akarok menni. - Majd ha eljön az ideje. A tolmács ellenséges volt, nem mondott neki semmit, bár megpróbálta megkérdezni, hogy mi ez, és meddig tart és mi lesz vele, a nő nem válaszolt. Azt látta, hogy utána beszélgetett a rendőrökkel, nevettek is. - Ügyvédet kérek.- Már szóltunk neki, nem tud jönni. - Ügyvédet akarok. - Válaszoljon a kérdésekre. - Nm válaszolok. - Elismeri ? - Mit? Nem! Haza akarok menni. - Majd eljön az ideje. Visszakísérték a fogdába, két nő már ott volt, a harmadikat, a hosszú fekete hajút később hozták be, egy óra múlva. Futólag hallotta, hogy gyíkossággal vádolják. De lehet, hogy csak őt akarta megijeszteni a rendőr, aki angolul mondta ezt, killer.

15:54

Henry Osborne olykor leszállt a motorkerékpárról, nem is túl ritkán. Ha áthaladt egy falun, megállt, ha látott valami olyan tájat, ami megnézésre érdemes volt, akkor is megállt. Nem volt útvonalterve, térképet is csak azért vett egy benzinkúton, mert nagyon erősködött a lány, aki a pultban állt. Térkép nélkül eltéved ezen az úton - mondta - és ha eltéved, megeszik a farkasok. Felén sok a  farkas.Olykor még a házak közé is bejönnek, nem félnek az embertől. Nem félnek senkitől. A lány szája széle itt kicsit megremegett, ő talán fél valamitől, és az talán nem a farkas, de Henrynek nem volt módja ezt kifürkészni, ment tovább. Nem lehet mondani. hogy céltalanul utazott. Arra várt, hogy valami helyrezökkentse, találkozzon valami olyasmivel, amitől a lelki békéje helyre áll, bár nem szívesen használta ezt a szót, nagyképű  dumának gondolta a lélekre való hivatkozást, de mégis csak, mit mondhatna mást, ha egyszer kibillent az egyensúlyából. Amikor megállt, mindig hagyott maga után valami jelet. Kis dolgokat, egy követ rátett egy másikra,  elmozdított egy tárgyat, összefont két ágat, azt gondolta, ha valaki a nyomában járna, így rátalálna. Nem bánta volna, ha a nyomára jutna valaki. Egy parkolóban ült egy alkalommal egy dombtetőn, nézte a kilátást, és piszkálta a fogát egy gyufaszállal. Erre mostanában kapott rá, és el is határozta, hogy felhagy vele. Körülnézett , mi lehetne a jel, talán ha két egymást keresztező vonalat húz a kavicsba , majd ha elmegy, vagy elkezd egy amőbát, kilenc kockásat, valaki majd befejezi. Eszébe ötlött, hogy ez mindig is így volt, mindig hagyott valami jelet maga mögött, bár az útvonala húsz évig szinte centire azonos volt mindennap, de mégis. Emlékezett, hogy olykor egy ceruzacsonkot tett az egyik vakablak peremére, vagy egy gemkapcsot tűzött az elhagyott ház deszka kerítése résébe, ilyesmi. A tárgyak amiket így letett, két három nap alatt eltűntek, nem is tűnt fel neki. Valaki lehet, hogy már akkor is  a nyomában járt? Talán. Nos, akkor most is várhatja, csak a lépték már nem városias, hanem teret ölelő, hegyeken át ívelő, mezőkön keresztüldőlő ut. Meglátjuk- gondolta. Ha megtalál, lehet, én is megtalálok valamit. Megrajzolta a kilenc kockás amőbát, húzott két x-et, meg három kört, és abbahagyta. A nyerő húzás pillanatában abba hagyta. Motorra ült és elindult a nap felé, nyugatra.

11:03

Titkos útjaim - gondolta Jacek - kis titkos útjaim. Amig ott várt a kapitányság előtt, és valami tervet szövögetett, hogy hogyan is szabadítsa ki Évát, a saját titkos életére gondolt. Ez a dolog Évával, meglepte, és váratlanul érte, nem is gondolta korábban, hogy csak úgy hatása alá kerülhet, minek is ? önmagának? Saját önnön titkos dolgainak, amiket ez ideig a sublódban tartott,  betekerve újságpapírba és átkötve elterelő gondolatok zsinegével. Hajnal hat volt, és az éjszakát itt töltötte Jacek az utcán, így bár érzékelte, hogy megfogalmazásai kissé ködösek és romantikusak, nem bánta, sőt egészen szemléletesen el tudta képzelni titkos gondolatai zsinegbe rendeződését. Jacek úgy élt mint a gyerekek, nem gondolt a jövőre, és nem gondolt a múltra sem, legalábbis nem úgy , hogy az biztosan megtörtét dolgok sora, inkább úgy mint egy kedve szerint lapozható mesekönyvre, ami képes arra, hogy egyszer így egyszer úgy fejeződjék be, vagy kezdődjék el a mese, a Királyfiról - aki ő - és a Királylányról, aki valaki más, és átkeljenek a smaragdszín hegyen a várázs tavon, a zafir égen és lejussanak a Promenádra vasárnap, ahol harsány katonazenekar játszik és a négybajuszú karmester átadja a pálcát Jaceknek aki vidáman vezeti a sort tovább. Jacek elaludt ülve a padon, szemben a kapitánysággal.

12:34

Alex Wilfred Beechamproktor mindig is tudta, hogy egy vacak alak. Megbékélt ezzel, így élt, igyekezett nem nagyon híresztelni. Azt gondolta, hogy más se más. Ma reggel egy értekezleten ült, amíg a főnök beszélt két dolgon gondolkodott, egyrészt azon, hogy elégszer hívta e Évát - hat - illetve hányszor tudja megnyomni a toll gombját az alatt amíg a főnök azt mondja struktúra váltás - négy - ezen még javíthat, Éván már nem. Amikor a kórházból hazahozta, és ágyba akart bújni a lánnyal, de elutasította úgy gondolta a felelősségnek kisebb foka is elég, így  a hat hívás éppen elegendő.Ha látni akarja majd felhivja. A kocsit szervizbe kell vinni délután, küzdhet  nem vette fel.  Küzdhet megint az iparosokkal, akik gazdag amerikainak nézik, és ki akarják fosztani. Bejött egy hívás ismeretlen számról, még jó hogy le volt halkítva, dobta. Majd. Öt - sikerült ötször benyomni a gobot. Jó napja is lehet még.


10:18 (vasárnap délelőtt)

Minden nagyon gyorsan történt. Éva két rendőr kíséretében megjelent a Kapitányság bejárati ajtajánál. Jacek odarohant, megragadta Éva karját, és elrángatta a rendőrök közeléből. Futásra késztette a lányt, ő maga is rohant, igy ketten futottak a reggeli városban, ami még alig ébredt fel. A boltok zárva voltak, a pékségek nyitva, a zöldséges az áruját rendezgette, a szállítók az élelmiszer üzletek hátsó bejáratánál rakodtak. Jacek egy mellékutcába rohant, még mindig fogta Éva karját.
- Ne szoríts már!
Jacek nem válaszolt, fogta Évát, mint egy hadizsákmányt, vagy egy sokat érő kincset, és futott vele. A mellékutcában meglátott egy furgont, húst szállítottak, a sofőr nem volt a járműnél, az ajtó nyitva.
- Itt az alkalom - gondolta Jacek, és beugrott a vezetőülésre, maga előtt tuszkolta a lányt.Jacek az ülsébe huppant, a kulcsot kereste, de nem találta.
- Mi a  fenét csinál jó ember?- lépett a sofőr az ajtóhoz.- Mi a jó fenét csinál. Tünjön a kocsimból, mert lecsapom!
- Ok, megyünk - mondta Jacek - Tévedés volt, tévedés. A másik oldalon szálltak ki, Éva nem értette mi történik, de nem ellenkezett. Jacek újra megragadta a karját, és futottak tovább, a sofőr mögöttük cigarettára gyújtott, és nézte őket. Legyintett: - Hülyék, így akarnak ezek kocsit lopni?
Jacek a lánnyal a főutra ért ismét. A férfi leintett egy taxit, beültek.
- Hajtson, mindegy merre! -mondta Jacek.
- Mit beszél? - kérdezte a kövér sofőr, hátrafordulva ültében?
- Menjen a vasútállomásra!
- Na, jó, ezt értem -  mondata  a sofőr. Elindultak.
Senki nem követte őket. Évát a kihallgatás után elengedték, kiderült, hogy nincs köze a dilerhez. Elengedték, bár bocsánatot nem kértek. nem szoktak. - majd még lehet, hogy keressük - mondták. Azután elengedték.
Éva a taxi hátsó ülése sarkába húzódott, a város filmkockánként szaladt előtte az ablak kivágásban, érezte magán a fogda szagát. Szívesen megfürdött volna, de nem szólt. Kimerült volt, elgyötört. Elaludt ott az ülésen a nagy menekülésben.
- Milyen szép! Milyen szép ahogyan alszik - gondolta Jacek.

16:39

Már a vonaton ültek, a határ felé tartottak mire beesteledett. Éva nem mondta el a fiúnak, hogy a rendőrségről egyszerűen elengedték, a kihallgatás végeztével biztos volt, hogy nincs köze a dologhoz. Élvezte, hogy megmentik éppen.


10:53 ( pár nappal később )

Éva ébredt korábban, felkelt a fiú mellől, megigazította a pólóját, amiben aludt, és a kis konyhába ment, teát főzni. vannak dolgok amik nem változnak, amíg mindig megnyugtatóak, az ismétléssel szokássá válnak, a szokás biztonságot ad. Erre a biztonságra nagy szükség van, amikor az ember éppen átrohan fél Európán, a ködből az napsütésbe, a kongói dobszólamoktól Prágába a vasútállomásra, a kórházba, a rendőrségre. Ilyenkor kell egy tea.
Jacek még aludt. Éva a bögrével a fotelbe kucorodott, betakarózott egy pléddel, kinézett az ablakon. Nem sokat látott, esett. A kisvárosban a határ közelében egy szállodában voltak. A szálloda nem volt elegáns, inkább egyszerű, reggeli nem volt, vacsorát lehetett kérni, de a négy öt asztallal berendezett étkedében nem sok kedve volt az embernek elfogyasztani a hideg felvágottat szikkadt zsemlével. Ide jutottak a vonaton, nem volt tervezve, nem is beszéltek erről sokat, utaztak át Cseh országon, majd Szlovákián, míg elértek a Magyar határhoz, egy éjszaka és egy nappal utaztak. A szállodába taxi vitte őket, mehettek volna busszal is, de jacek ugy  gondolta a taxi mégis alkalmasabb egy ismeretlen városban. A szállodában egy szobát kértek, és természetesnek tűnt, hogy egy ágyban alszanak. Olyan volt, mintha régen ismernék egymást. Éjszaka felébredtek és átölelték egymást, a szerelmeskedés után igy aludtak el ismét.
Éva a fotelben ült, elővette a mobiltelefonját, szabad wi-fi hálózatot keresett, eredménytelenül, ekkor látta, hogy Alex többször kereste, üzentet nem hagyott. A hívásokat törölte.
Nem sejtette, hogy Alex Wilfred Beechamproktor most tőle alig hat kilométerre, egy másik szállodai szobában ébredezik, és azon tanakodik, hogy borotválkozzon- e ma reggel, vagy sem.

11:05

Henry Osborne elért a tengerhez, és nem talált választ a kérdéseire, amiket fel sem tett persze. A jeleket amiket hagyott nem követte senki. Megállt az Indiánnal egy sziklaszirten, ami úgy festett , mintha a világ vége lenne éppen, magasan az óceán felett, a látóhatár végtelen. A sziklánál véget ért az út, nem volt hová menni.
Henry a motoron ült, lábát átvetve a benzintank felett, féloldalasan, nézte az óceánt, és a dzsekije felső gombját babrálta. Felállt és a szilaszirt széléhez lépett, megállt, elővett egy tíz centest, és nagy lendülettel, ahogyan a baseball edzéseken dobóként tanulta, karját hátrahúzva testével ráfordulva bedobta a tengerbe. Nem hallotta a csobbanást, túl kicsi volt a pénz súlya. Túl kicsi - gondolta Henry - akár csak én. Megfordult a motorhoz ment, felült, a városba hajtott, és az első kereskedésben pénzzé tette a járművet és a tartozékokat. Futotta az árából egy repülőjegyre, két átszállással Frankfurtba ment. Arra küldte az óceán dübörgése, és Kathy mosolya. Annál messzebb nem mehetett.

11:11

Budapesten egy hórihorgas férfi reggeli után, felvette kabátját és elindult otthonról. Egyedül élt, másfél szoba hall, ennyi volt az övé. Szombatonként délelőtt járt egyet, így mondta magában, jár egyet. Hajnalban jött haza, a fotelben ült kicsit, tojásrántottát reggelizett, a mosatlan edényt a konyhában hagyta, tejet ivott, kávét ivott. Most felvette a kabátját, és járt egyet. A sarkon egy borozó volt, olykor benézett, ma is. Egy savanyú rizling zöldes fényében hunyorgott, és a rádióból a zenét hallgatta. Ma ez így lesz, és lehet, hogy holnap is, és még egy életen át. Nem baj, szeretem a rizlinget - gondolta János.

Közjáték:

Vannak a mondatok akkor jönnek, amikor a szénkefe szikrázik kissé, és valahogy lendületbe kell hozni a dolgokat, azért, hogy Jorge Esteban történetét mégis csak meg tudjam írni.
Jorge Esteban történetét Helena-val, a második generációs, bevándorló lengyel lánnyal, aki tangózni tanul, dohányzik, és fityiszt mutat a férfiaknak. A helyszín Columbia, vagy Argentína, egy nagyváros. A szecessziós, gyarmati stílusú paloták megkoptak, az emberek nem. Itt lakik egy házban a lány, a külvárosban, ahol szűkebbek a házak, ahol a munkások élnek, akiknek kevés a szabadnapja, busszal utaznak reggelente a gyárakba, bóbiskolnak és almodnak, tavaszt és táncokat.
Szombat délután van, nyár, fülledt meleg, eső előtt, eső után, ekkor érkezik majd Esteban kerékpárral. Helena a ház előtt a kapunál áll, a félfának támaszkodik, egy cigarettát szív, mélyen leszíva a füstöt, virágos nyári ruhában áll ott, mezítláb, alakja karcsú, szeme igéző. Esteban - gyári munkás ő is, a csapágygyárban dolgozik , most a nagybátyjához érkezik kölcsön kerékpáron, megbeszélni családi dolgokat - rajta felejti a szemet a lányon, egészen beleszédül, elbukik egy kátyúban, sáros lesz nadrágja, inge, arca, és amíg feltápászkodik Helena nevet, nem hangosan, csak kicsit mosolyog, a szeme nevet, majd ellöki magát a kaputól, hátra se néz, bemegy a házba. A férfi másnap ismét eljön, hogy találkozzon a lánnyal. Másnap amikor Esteban visszajön, a lány nem lesz otthon, nem tudják merre lehet, egy mulatt férfi csak a fejét rázza a kérdésre. Esteban megrémül, hogy nem látja többé a lányt. Helena moziban van, egy fekete fehér filmet néz, talán a Casablancát, valamit eszeget, a moziban a széksorok fából vannak, karfájuk van, de kemények, és nyikorognak, ha mozdul valaki. Ebben a moziban dohányozni is lehet, a füst a vászonra vetülő fényben táncol. Esteban, egy italt iszik a sarki kávézóban, egy régi rádió recseg, az utcán táncol egy idős pár, a földre tett készülék mellett, tangót, Argentin tangót, széles, rajzolt mozdulatokkal táncolnak. Később esik.
A tegnapi viharból ma lesz eső. Helena a zápor elől egy kapualjba szalad, éppen szemben azzal a kávézóval, ahol Esteban ánizs pálinkát iszik. Nézik egymást az utcán át, az esőn át. Az idős pár ugyancsak a kávézóban ül, egy márvány asztalkánál, a pincér egy fehér kendővel egy poharat törölget.
A sarkon egy nagy, amerikai kocsi fordul be, lassan halad, keres valakit. Az autóban sofőr, a hátsó ülésen egy panama kalapos férfi, fehér öltönyben. Amikor meglátja a lányt az ezüst fejű botjával megérinti a sofőr vállát. A járdához áll az autó. Innen, ahol Esteban ül, nem hallani a beszélgetést, de Helena az autóhoz hajol, látszik, hogy mond valamit, a fejét rázza, egy esőtől ázott hajtincset tincset elsimít a szeme elől. Körbe pillant, majd beül a sofőr mellé az autóba. Jorge felugrik, az asztalt feldöntve az utcára rohan. Az idős pár utána néz, a férfi megfogja a nő csontos sovány kezét. A pincér legyint, bekapcsolja a rádiót, a piszkosfehér műanyag állomáskeresővel zenét kutat, kis sercegés után megáll, és ismét szól a halk tangó, az öregúr keze táncra kel az asztalon, pedig alig mozdul, mégis.
Azt eső átmenetileg eláll, de felhők súlyosak, a viharnak nincs vége még.
A levegőben szikrázó elektromosság, érezni, látni a pattogó szikrákat, mint a kopott szénkefe szikráit a forgó villanymotorban.



A TE 4323 számú kísérlet

A fehér falú, ablaktalan teremben három ágy állt. Oly módon, mint egy kórteremben, egymás mellett a hosszanti fal mentén, fej részük a f...