2017. november 25., szombat

Elhagyni , megtalálni


A férfi katonai kabátban volt és farmerben, este volt, sötét. A lakótelepen ment át, hazafelé tartott. Egyedül lakott a másfél szobás panelben a hetediken, a papír-tapéta magába szívta az évek alatt az ócska cigaretták és az elázott kabátok szagát. Volt melója, nem volt családja. Az asszony a gyerekkel elment tavaly, kiléptek az életéből, leléptek. Bár csak az asszony, a gyereknek nem volt választása, ment ahová az anyja vitte, mit tehetett volna. Nem éltek rosszul, csak nem éltek sehogy. Munka mindkettőjüknek, óvoda a gyereknek, kész. Még csak nem is ivott, ha ivott volna, értené. Így is érti, nem élet ez, hátha nekik sikerül, az asszonynak a gyerekkel, szerette volna, a gyereknek járt volna, a gyereknek járna. Mindig ezen kattogott.
Az egyik ház oszlopánál elé lépett egy fickó a sötétben. Piás volt, dőlt róla a szesz.
– Adj egy rongyot – mondta, és megragadta a férfi kabátját. – Adj egy rongyot gyorsba!
– Tűnj el. – Megpróbálta lerázni a kezét a kabátról. Nem sikerült, a másik erősen fogta, kapaszkodott. A piás közelebb rántotta: - Nem mondom kétszer!
Az alkohol szag az arcába lobbant.
– Nem mondom kétszer!
A férfi is megragadta a másikat, elgáncsolta, a földre vitte, és rázuhant maga is. A piás szabadulni próbált, hadonászott veszettül. Hemperegtek a sárban, vadul csépelték egymást, értelmetlenül és cél nélkül ütött mindkettő, nem számított hol találja el a másikat. Két perc múlva kifáradtak, a földön fekve lihegtek. A katonai kabátos férfi először felült, majd felállt, és az oszlopnak támaszkodott, előrehajolva, két kezét a térdén támasztva. A piás is felült.
– Segítene? – kérdezte és a kezét nyújtotta.
A férfi felsegítette, ott álltak egymás mellett az oszlopnál, kifulladva, sárosan.
– Mi a fene volt, ez? Mit akart tőlem? Bolond maga?
– Nem tudom, magam sem tudom. – Láthatóan kevésbé volt részeg most, mint az előbb, de ez nyilván átmeneti, a bunyó miatt van. – Kirúgtak ma a melóból.
– Az szar ügy.
– Az. Nem tudom mi ütött belém. Amúgy nem bántok senkit, általában.
– Menjen a fenébe. Eredjen haza.
A másik bólintott, letörölte arcáról a sarat, és elindult.
A férfi, a zöld katonai kabátban, megtörölte az orrát egy papír-zsebkendővel. Vérzett, de nem nagyon. Francba. Micsoda hülyeség. Zavarban volt, nem volt erőszakos soha nem bunyózott az utcán, és nem értette mi ütött belé most. Francba.
A sarkon befordult, még négy ház haza. Hetedik, sötét, porszag. Villanyt se gyújt majd. Ül és iszik egy sört. A zsebében kotorászott, cigit keresett, gyufát, zsebkendőt, bármit. Egy gumi valami akadt a kezébe, elővette, egy zöld-sárga gumilabda. A francba. Tavaly vette Borival, a lányával a kisbolt előtti gumilabda automatából. Ezt gyakran csináltak, este elindultak, sétáltak dumáltak, és vettek egy gumilabdát, a százast ő dobta be, a kislány tekerte a gombot, és várta mi bukkan ki. Most ez a sárga-zöld gumilabda bukkant ki, a zsebéből. Még csak fél hét, fordult és indult a buszmegálló felé. Látni akarta a gyereket. és látni akarta a feleségét is. Akármi lehet, még az is lehet, hogy élni is fognak, rendesen, mint mások. Elhagyni, megtalálni. Elhagyni, megtalálni. Erre a ritmusra lépett. Elhagyni, megtalálni.

Repülővel Caracasba

Összegömbölyödve alszom el, mint gyerekkoromban nyaranta, amikor már nem volt iskola, nyugodt voltam. Másnap mindig sütött a nap, kicsit f...