2017. október 21., szombat

Napló öt nappal előbb





Hajnalban a korhelyek az árnyékban surrannak az Operánál. Annyira kedvemre való világ, annyira kedvemre való. Nem sajnálják az eltékozolt perceket, és megélik az életet.

Nem nagyon megy nekem ez a napló, alapvetően a nyitottsággal vannak bajok. Az évszázadok alatt kialakult módszer szerint kerülöm azokat a helyzeteket amik érzelmileg engem érinthetnek, miután korábbi tapasztalat szerint nekem az árt.Valahogy mindig sérülést okoz, nem tudom kezelni a helyzeteket, végletes leszek, türelmetlen és akaratos , mit egy gyerek. Beszélni sem tudok erről.

Néha mégis megpróbálom, mert az érzelmi megközelités fontossága nem vitás, nem lehet mindig csak gép módjára, robotként létezni. Kipróbálom és azt gondolom nyitott vagyok - utóbb mindig kiderül, hogy mint egy késsel feszegetett osztriga körülbelül - de saját magamhoz képes mégis.

Azt, hogy ez külső hatásra következik -e be, nem tudom, valószínűleg igen, ugyan mirét változnék magamtól. Ha ez bekövetkezik - ugyancsak száz évben egyszer - akkor ismét összezavarodom, konfuz leszek és tétova, majd becsukódom, és megint osztrigává válok. Biztonságos. Halálos, de biztonságos.

Mit mondhatnék, ezzel a  naplóval is így lett. Tul sok emlék került elő.Most egy időre megint becsukódom, azt hiszem. Ha előkerültem majd szólok.  Majd találkozunk, ha találkozunk.


Addig is üdvözlet a páncélból, még látjuk egymást.

Repülővel Caracasba

Összegömbölyödve alszom el, mint gyerekkoromban nyaranta, amikor már nem volt iskola, nyugodt voltam. Másnap mindig sütött a nap, kicsit f...